Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Adatvédelmi áttekintés
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
10 Comments
Eddig még soha nem adományoztam állatmenhelynek, de szerintem most itt az idő. Legalább tényleg rászoruló kis barátainkhoz fog kerülni a felajánlás, és nem egy nagy kalapba megy, amit szintén állatok “fogyasztanak” el, csak ők máshogyan állatok! 😀
Köszi! Majd hívj! De hallod, nem túl nagy itt a mozgolódás! 🙂
Pedig a statisztikám szerint olvasták… nem is kevesen…. 🙁
oké, majd csörgök valamikor.
lehet mi csak fecsegünk itt a felszínen erről a témáról, miközben hallgat a többség a mélyben. 😛 és ez az oka a nagy inaktivitásnak…
“Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.” József Attila
Sajna pont nem ide illik, mert ebben a helyzetben szimpatikusabb lenne a fecsegés… 🙂
Na, ja! De nem is idéztem pontosan a költőt. 😉
Én egyébként a TÁMOGATÓ többségre gondoltam, akik most jelenleg hallgatnak (legalább is szeretném ezt hinni, kis naiv), de mivel most látom, nem írtam ezt oda, így tényleg értelmezhetetlen. Szóval, jogos az észrevételed! 😀
Sőt, a fecsegésnél még szimpatikusabb lenne a tett.
Nekem egyszer egy benzinkúton “ottfelejtett” kiscicán esett meg nagyon a szívem, és vittem neki a legközelebbi közértből egy Whiskas Juniort konzervet. Az a kis csepp állat úgy megette, és utána össze-vissza dorombolt, sőt zakatolt ott nekem, mint egy kis mozdony. 😀 Azt az őszinte hálát, szeretetet, tekintetet… Tényleg csak az állatok képesek erre. Sajnos el nem vihettem magammal, viszont pár nappal később ott tankoltam ismét, és rákérdeztem a kutasnál, hogy itt van-e még a kiscica, de hál’ Istennek azt mondta, hogy valaki hazavitte, befogadta.
Szóval, ez az én történetem életem eddigi kaja adományáról állatnak. 😀
Dejó! Biztos jó helyre került.
Ha van kedved lejöhetsz velünk a kecskemétre, de félő ilyenkor, hogy kutyával megy az ember haza. A múltkor énis majdnem elhoztam egyet, de 4macska mellé meggondolandó, mert a kiscsíkos nagyon szemét a betolakodókkal. 🙁
Ez a kiscsíkos egy kegyetlen arc lehet. 😀 A notebook-ot is jól “megbüntette” a múltkor azzal, hogy megpróbálta a súlyával agyon nyomni. 😀 😀 😀 Azt is tuti betolakodónak nézte! 😀
Egy igazi szemétláda. Egyszer volt nálunk vendégségben egy kiskutya, akit szó szerint megtámadott és agyonvert.
A szomszédba páholni jár át a szomszéd lánya kutyáját, ha kizárják, fejjel nekimegy az üveg teraszajtónak. Nem hittem volna el, ha nem a saját szemmel látom. 😀
Óriási! 😀 Igazi jó arc, ez most már világossá vált előttem! 😀 /kis harcias, védje is meg magát! hi-hi!/
Ja, azt most még nem tudom pontosan, hogy el tudok-e menni a menhelyre febr. 13-án, meg lehet megkímélem magam attól, h lássam azt a sok hontalan, gazdit kereső felebarátot. Az ilyenek eléggé fel tudnak kavarni. Na, mindegy…addig még úgyis van idő, meglátom még.
erdekes… a gimis szinjatszo korommel rendeztunk anno egy jotekonysagi estet a soproni kutyamenhely megsegitesere es ezt a verset szavaltam 🙂
orulok, hogy ilyesmibe vagjatok azokat a csodaszep kacsojaitokat 🙂