Kamaszkoromban a kollégiumban a negyedikesek egyik emeleti termében olvastam egy padba vésett verset. Nagyon megfogott benne valami… Azóta eltelt 18év. Most eszembe jutott, mintha értelmet nyert volna… agyamba fejest ugrottak tegnap éjjel ezek a sorok. Szinte magam előtt látom, ahogy az ódon, öreg pad sok mindent megélt lapján fájnak a tollal keservesen vésett betűk… mennyire tudott fájni akkor minden, és hogy túlcsordult az öröm… minden érzelem oly intenzíven élt. Hiszen kamaszok voltunk, éltük az életet, megváltottuk a világot, álmodtuk a jövőt…
Most ha számadást vetek, mi az mi megvalósult abból, amit elgondoltam magamnak… elgondolkodtat. Rájöttem, nem nőttem föl teljesen. Nem komolyodtak meg az álmok, nem nyugodtak le hullámok. Van amit más szemmel látok, talán már pénzt is keresek, napi szinten foglalkoztatnak “felnőtt problémák” lásd csekkek, papírok, hitelek etcetera… De mintha még ugyanúgy keresném a helyem a világban, mint akkor… viszont rettegek, mert az időm lassan fogy. Már nincs előttem tengernyi, mint akkor, régen. Már nem mondhatom, óóóó, majd ha húsz leszek, ha huszonöt…
Ó, a francba… 🙂 Nem mentem férjhez, nem szültem gyereket. Nem mondom, hogy bánom, egyszerűen nem így alakult…eddig persze rendben lévő, hosszú kapcsolataim voltak, amiket megöltem szépen csendben…mert semmi sem volt elég jó nekem. Bevallom gombóc van néha a torkomban, mikor irigylésre méltó párocskákat látok, ahol minden olyan rózsaszín lufis, hepi, kerek történet. Akik kikiabálják a világba mennyire boldogok együtt, mekkora a szerelem. Összeszorul a gyomrom, néha azt érzem, olyan egyedül vagyok… Hiszen nem élek hétköznapi életet. “kergettem az Istent, aki hátrált, s a jövendőt, amely az otthonom… enyém csak az, amit a sárba dobtam, s mindent megöltem, amit szeretek.”
És tudom, ezt most olvasni fogja sok ember aki megért, sok kárörvendő is talán. De nem baj. Régóta írtam ezt a blogot, sok mindent megosztottam Veletek. Jót, rosszat. Talán amikor igazán baj volt, csak versben utaltam rá. Sosem mertem nyíltan vállalni bizonyos problémákat. Féltem attól, erősítem a sztereotípiát, ami a magunkfajta “lényeket” körbeveszi. Most mindegy.
Mert nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, mi fáj, azaz mi nem fáj:
Nem fáj
Kedvelek valakit –
Most nincsen itt.
Nem baj
Síromra ez jön, más semmi:
Szerettelek.
Hogy kit, nem tudja senki –
Nem fáj
(Altenberg, ford. Karinthy Frigyes)
26 Comments
Tegnap beszélgettem Dórival, örülök hogy engedett a nyaggatásomnak és postolt nektek. Biztos ami biztos én lőttem egy fotót a nyak tetkójáról nektek:
http://sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc4/hs718.snc4/63812_428965731571_694176571_5582714_756301_n.jpg
Látja mindenki a képet?
uhhh… 🙂
Angolul sem rossz. 🙂
It Doesn’t Hurt
I fancy someone –
They aren’t here now
No matter.
On my grave place this, nothing more:
I love you.
whom, no-one knows –
It doesn’t hurt.
látjuk látjuk 🙂
Mr.Malac, nyaggathattad volna előbb is 🙂
nem akarok okoskodni, de ez a “valami” olyasmi lehet mint 40-es pasiknál a kapuzárási pánik…..talán
az irigylésre méltó párocskák láttán, sokunknak van gombóc a torkunkban…ezt hidd el, nem vagy egyedül.
Padre: Dóri a tanúm rá hogy folyamatosan nyaggattam.
Picit úgy érzem talán én segítettem ki belőled Dóri ezt amit írtál, mert tegnap érintettünk ilyen témákat beszélgetés közben.. jól tetted, az embernek racionálisan is meg kell néznie az életét és a szívügyeket.
“Most ha számadást vetek, mi az mi megvalósult abból, amit elgondoltam magamnak… elgondolkodtat.”
.. én tudatosan megterveztem az életem 17 éves koromban és végig a tervhez tartva magamat éltem. Most ha visszatekintek úgy látom, hogy 1-2 éven belül megvalósulhat minden amit akkor kitűztem 30 éves korom körülre, így 6-7 évet kések “csak”.. az a baj hogy azóta találtam még hozzá ki pár dolgot. Ami a poén, nem direkt de akkor kezdtünk neki a gyerekgyártásnak is, ami ha azonnal összejön akkor évre pontosan menetrend szerű lett volna kis Röfi, de 2,5 évet késett a kis rosszcsont.. tovább érett mint a jó bor, de finomabb is lett.
Valamikor most már tényleg össze kéne hozni egy jó kis blogtalit 🙂
Dóri!! Üdv a klubban:)
Ha blogtaliznánk az idén, Röfi-t mindenképpen hozzad 😉
Nem kell hoznom, ugyanis tuti, hogy véletlenül pont belebotlom. 🙂
Az elmúlt találkozásaink mind így történtek… 🙂
Állatorvoshoz mentünk, pont ott volt ő is.
Tegnapelőtt a Pólusban intézkedtem, erre belebotlok a kentáki előtt. 🙂
Bullfrog 🙂 Ha lesz szerintem megyek.
Mr. Malac!
Mrs. Röfinek nem tűnt még fel, hogy Te éppen mindig, véletlenül Dóri körül lebzselsz? 🙂 🙂 🙂
Gyanús…nagyon gyanús 🙂
Tényleg Dóri!
Most felmerült bennem a kérdés: azért egyszer akarsz gyereket nem?
Egyszer igen. 🙂
Sziasztok!
Rég jártam erre…
S most épp egy ilyen ” no happy ” feelingbe csöppentem bele.
De nem sajnálom… Sőt!
Nagyon bírom, ahogy fogalmazol…
Olvasva a soraid közt belőlem is előtörtek az emlékek.
Rég volt… valóban rég…
S hogy mivé lettünk? Tudja az ég.
Pár éve írtam egy számot:
…Nincsen múltam, nincs jövőm
a máért élek én…
Valami hasonlót érezhettem akkor, mint Te most.
De ezzel én is így vagyok. Talán már so’sem növök fel.
De miért is kellene?
Talán bolondabb vagyok, mint akkor…
És boldogabb is!
Szó sincs róla… Nekem is vannak rossz napjaim, de túlnyomórészt rózsaszínben látom a világot. Lehet, hogy a rózsaszínű párduc lényében reinkarnálódtam? 🙂
Vagy én lehetek kenó – manó?
Nem tudom…
De kívánom Dóri, hogy megtaláld a boldogságot és a családot!
És Ti is többi blogtársam!
Szép napot mindenkinek.
Padre: Mrs Röfi is ismeri, és tud mindenről ami “köztünk van” :)))
Ez a véletlen találkozás téma nekem nagyon bejön. Van olyan ember akivel direkt nem is beszélek meg semmit, mert úgy is összefutunk így..:)
@István : Szerintem a gyerekszüléshez még fiatal a Dóri 🙂
dehogy fiatal. A feleségem 25 évesen szült, pont jó időben.
mármint nem azt akarom mondani hogy öreg.. csak lassan már az lesz hozzá.. pontosabban 35 felett elkezdenek rondán nőni a rizikófaktorok
Röfi…ebből már nem jössz ki jól 🙂
Disznóvágás lesz 🙂
Magán-lak-sertés 🙂
🙂 NEM ERŐSZAK A DISZNÓTOR!
csak a disznó hal meg.
amúgy én nemszeretem a disznóvágást,pláne amikor: “Ugyulibugyuli egyél egy kis disznófület vagy vért…”
fúj, barbárok.
amikor megszülettem, anutám 43éves volt, apukám pedig 63. 🙂 van még kérdés? 🙂
Minél tovább halasztja az ember a gyermekvállalást, annál több évet vesz el tőle hogy az apja vagy az anyja lehessen. Én ezt vallom. A másik az, hogy most már apaként tudom hogy sokkal jobb lett volna ha korábban jön mert jobb döntéseket hoztam volna és szebb életet élünk.
csak egy(disznó) maradhat! 🙂
hm…..hagymás sült vér….(fül nem kell)
tudom BF….barbár vagyok 🙂