Hmmm. Kitettem az imént egy csokor kommentet, a legcefetebbek közül. De most meggondoltam magam. Majd vége lesz ennek is, minden csoda három napig tart. Inkább szabadjára engedem az indulatokat, innentől kezdve mehet minden, anyázás, őrjöngés, ki mire vágyik, mire van gusztusa. 🙂
De kérek minden sugárban hányót -ide kommenteljen. 🙂 A többi posztot hagyjuk meg kérem, a normális, fröcsögés nélküli véleményeknek. Köszönöm.
9 Comments
ez mi ez? 🙂
Hm, hogy mi? Nézz körül alant. Két, három bejegyzéssel lentebb. Ahol az a töménytelen mennyiségű komment figyel. 🙂
egyébként nagyon szuper voltál a hal a tortán-ban! le a kalappal előtted 😀 én is imádom a gulyás levest, össze folyt a nyál a számban mikor néztem, hogy milyen jó ízűen eszik ott a lányok 😀
Ezzel a nővel (TA) nekem is volt dolgom, kutyat szerettünk volna örökbefogadni, velünk is minősíthetetlenül beszélt, lecsapta a telefont, brrr.
Én a telefonban amúgy azt akartam neked elújságolni, hogy tegnap több, mint 200-an jöttek hozzám úgy, hogy téged kerestek.:) Biztos a műsor miatt.:)
Jaj, Drágám, azt hiszem nem a műsor miatt… Menjél lentebb két poszttal… 🙁
Olvastam azt is (egy picit csak, mert felhúzom magam rajtuk), de szerintem, tutira nem csak amiatt van. Sokan szeretünk ám.:))
No, tegnap dolgom volt -de videóra felvettem ám, belenéztem, a fehér cicáig!! jutottam (az elején)
jajdeédi:)
“you comment is awaiting moderation”
Wtf?:) még nem ismer fel a rendszer:) nofene