Gyanút fogtam. Lehet vámpírrá kezdek válni.
Eddig is éjszaka éledtem fel hamvaimból, reggel hozzám sem lehet szólni, délután 2ig bootolok, de hogy az egész testem kiütések borítják el, ahol nap éri, na ez valami új dolog.
A poratka allergiámat megfejelte egy napallergia. Véletlenül a napokban néztem újra az Interjú a vámpírral-t, tegnapelőtt az Alkonyat volt porondon.
Óóóóó, hát ég veled strand, napfény, szoliárium és Bali… (nem mintha utóbbira lenne pénzmag a sublótban…)
Nincs mit tennem, ülnök kell a lakásban, behúzom a függönyt és várnom kell, míg elmúlik.
Ezüstös kék lett az egész világ,
Halovány fénye, mint a köd, dereng,
Alvó kísértetek a kerti fák,
Haldokló hold virraszt a csönd felett.
Mintha megállott volna az idő,
Tán Csipkerózsa kertje ez,
A hallgatás már szinte rémitő.
Tán álmodom vagy ez csak mese lesz?
Elnémultak a szűkölő kutyák
És nem szólnak a harsány kakasok,
Nem jár egy ember és nem mozdul ág
És alszik hálójában is a pók.
Oly gyönyörű ez és félelmetes,
Egy hangot kérek tőled, ó világ,
Már azt hiszem, a végítéletes
Angyal próbálja majd a trombitát
Juhász Gyula: Októberi éj
15 Comments
Uhh, napallergia az nem gyerekjáték. Vigyázz vele.
Interjú a vámpírral…hmm nagy kedvenc és klasszikus. Könyvben is, filmben is imádom. De Anne Rice összes könyve nagyon jó.
Alkonyat…noss h már vámpír, annak legyen jó nagy foga, és igenis égjen szénné ha kitolják a napra…amúgy meg nem rossz történet.
Be kéne kennem aloeverával… ehehe 😀
Amúgy-NE DOBJ KI LÉCCCI!!!-nem hülyeség.
😀
fokhagymára is érzékeny lettél? Esetleg szomjas is vagy? 🙂
ha nem akkor nem kell félni a “vá’pír” léttől 😀
Amúgy mit veszíthetnél vele? Hosszú életed lesz, túlélsz mindent.
Erről jut eszembe, tovább maradsz fiatal, az emberek is tovább nézhetik a fellépéseidet legénybúcsúkon, nagyobb showkon egyaránt.
Ettől az extázistól viszont könnyen vérszívásba torkollhat a buli 😀
Látom már akkor semmi akadálya egy lan partynak:)
nekem is van egy csomó mindenre allergiám:) (porra is:)
Dóri, lehetsz még fénybenjáró! Elvégre elég penge csaj vagy! 😀
Remélem, a reflektorfényre még nem vagy allergiás 🙂
Esetleg kipróbálhatnád a Vargha gyógymódot, allergiára lehet, hogy működik (nincs rá garancia). http://www.varghagyogymod.hu/
Nekem parlagfű allergiám derült ki 30 éves korom körül. Nyilván addig is volt, de megfázásnak hittem. A parlagfű allergia szezonális, kb. másfél hónapig tart. Gyógyszerrel túl lehet élni.
De egy állandó allergia az már komoly. Érdemes megvizsgáltatni, mi okozza az immunrendszer hirtelen túlműködését. Talán a stressz.
Szóval maximálisan együttérzek veled. Augusztus közepétől még jobban együtt fogok érezni, mert ismét megkezdődik a parlagfű szezon… 😀
Engedj be! címmel végre idekerült a mozikba egy svéd film,csodálatos,ha már filmezel,mindenképpen…!
Olvastam róla kritikát. Tényleg ennyire jó?
Az a film bizony kötelező darab 🙂
Nekem is volt napallergiám kb. 12 éves koromban aztán fényterepiára küldtek olyan volt az egész mint a szolárium gép. Néhányszor elmentem oda majd amikor nem jártam akkor múlt el. 🙂
Ha mar ennyire vampir.. akkor talan kezdj neki a Stephenie meyer : Twilight saga -nak..
nekem bejott..vampiros, romantikus miegymas :))
Most láttam az első részt.
Érdemes elolvasni is? Mert ha igen, nekiállok.
A film tetszett.
http://www.vampiretemple.com
This is the ONLY way…
Believe Nothing.
Test Everything.
Are You one of Us?