Szoktam kapni ismerőseimtől mindenféle körímélt, videókat, általában vicceseket, akad köztük rémes is. Ma ez jött és gondoltam közkinccsé teszem. Szigorúan hanggal nézzétek, mert az benne a fő poén! 🙂 Rákendróóóóólll !
http://napirajz.hu/ ez utóbbi kissé trágár (én meg ugy vagyok vele hogy azt csak a legvégső esetben használok) van még a 2 macskás is de azt nem találom. dehogynem itt van: http://feketemacska.freeblog.hu/
Ha egy ilyen nekikezdene az ablak alatt, én a vödör víz híve vagyok:) Jópár évvel ezelőtt volt,márkásabb gépjármű megállt a ház előtt, hajnali időpont, olyan 2-3 óra felé (nekem az hajnal) és bömböltette a zenét a tulaj. Bullfrog kómásan kivánszorgott a konyhába, felmarkolt egy lityi zacskóstejet, majd ki az erkélyre. Cél-sutty- csuplatty! Azt az elementáris ordítást, rég halottam olyat:) Remélem nem valami ismerősötök volt, mert akkor jól nézek ki:) ugyanezt megcsináltam már vizeszacskóval, hógolyóval, vödör vizzel. és, gyorsan hozzátenném, hogy 3x es mezőben lavírozom:)
Ha a lépcsőházban valamelyik lakásból jön a hang, akkor lehet energiacsökkentést is csinálni! pl. a biztosíték lekapcsolásával! Bár ez kissé drasztikos, de hatásos!
Akkor én nagyon türelmes ember vagyok. Szegény megboldogult apukám volt ilyen vehemens természetű, amikor a szomszéd a teraszon kaszinózott éjjel a barátaival, ott is játszott a vödör víz. Én meg helyette is szégyeltem magam, mert a szomszéd lánya a legjobb barátnőm volt és utána el lett tiltva tőlem…. “fiúk az apák bűneiért bűnhődnek” vagy valami ilyesmi, ugye…
Rémlik:) amikor az embernek már nincs elég levegő a tüdejében hogy sikítson:) (meg egyéb baja is van) A “Blogazdi” szereti vajon az amusement parkokat?:)
itt van a casinózás, vagy a előző postnál? Itt vagyok. Elvertem a bácsit a nadrágszíjával, mert ez volt megrendelők kérése… szegény… jól kinevették… 🙂 🙂
Túlélte… 🙂 Mert elmentek aludni, mielőtt elkészült volna a csirkevacsi… nekem maradt belőle úgylátszik, szóval, ha nem haragszol, megeszem előlük…mmmmmm… 🙂
Megyek el holnap a nagy falubol, az ev elso “izzadasara”. Na ez egy kicsit komplikalt. Roviden, egy baratoman keresztul ismerek indianokat ,akiknel egyszer egy honapban reszt veszunk egy igen osi ceremonian.
főleg csak megrendelésre. 🙂 De ha nagyon megérdemlik, akkor kapnak egy pofont, de nem jellemző… 🙂 Akkor azt hiszem, ami videó lassan felkerül a honlapomra, az fog neked tetszeni. Mindjárt feltöltök neked egy fotót is, ha kivárod… 🙂
Fozesre visszaterve, itt sajnos nincs tok, hogy miert halvany gozom sincs, szoval M.O. -on alltalaban azt kapkodom magamba, meg az igazi halaszlet. Szereted?
Jó,akkor kiköltözöm hozzátok tököt fogok termeszteni és nagyon meggazdagszom. Szeretem a tökfőzeléket, meg a töltött tököt is. Ádámmal már megbeszéltük valamelyik éjjel, ő pl. útálja. 🙂 És cukkini meg patiszon van?
Abszolut oda vagyok , tavaly Balatonon mar rohogtek rajtam a haverok, hogy elfelejtettem etlapot olvasni , csak halaszle , na meg Hevizen valami talponalloban pacal ,kenyer, savanyu….folyik anyalam…mindjart atbeamelem magam egy a hatalmas zabalasra. Elkisersz?
csillagtöknek hívják más néven. vagy ufó-nak. Olyan, mint egy csillag, amire rácsaptak egy palacsintasütővel.. csillag alakú és lapos. Kirántva szokták enni legtöbbször. És padlizsán, az van? Tudod, az lila! 🙂
Ezeket mind szeretem… pacalt nagyon rég ettem. Meg körömpörköltet is… pedig nagyon szeretem. Hogyne mennék! 🙂 bár nekem vigyázni kéne az alakomra… pfffffffffff sajnos…
Aha, csillagtok , megvan .Micsoda talalo a magyar nyelv. Nekem ami csillag ,Ufo az mind haver, neha nem is hiszem ,hogy a foldon jarok. Almomban peldaul allandoan repulok, az Ufok-ban pedig abszolut hiszek. Na , vissza a foldre es a kajara. Padlizsan van. Ha kivandorolsz, csak tokot tudsz termelni, de nagy ez az orszag , gyorsan gazdag leszel.
Vigyazni az alakra, szerencsere en ebben az eletben ferfi vagyok , egy fokkal szebb mint az ordog. Kover nem vagyok , de igen megnottem , szoval birom pakolni a jo falatokat.
Koromporkolt, kesz vagyok , mar nem is erdekel a csirke por! Korom porkoltet , hat azt igazan nem ettem legalabb 10 eve. 10 perc es ott vagyok ! Van valami ilyenkor nyitva korom pori ugyben ? Vendegem vagy.
Nem. tejutat, azt nem… De megkeresem, ígérem. Göncölszekeret, azt szoktam látni. De hullócsillagot életemben kb. 2szer, ha láttam… 🙁 pedig akkor kell kívánni és valóra válik, azt rebesgetik….
A Tejutat csak tenyleg olyan helyen latod ahol tok sotet van . Hihetetlen erzes alatta allni. A Goncolszeker persze itt is lat hatato, az angol Big deeper -nek hivja , miutan ugy is felfoghato mont egy merito kanal. Hullo csillag , azaz ustokos becsapodast mar sokat lattam .
Ha van valami FONTOS kivansagod, na nem penz , az nem mukodik , ugyszinten semmi egyeb anyagi ohaj -sohaj azt azert el lehet am erni! Kivanci vagy ?
Itt sosincs teljesen sötét. Valami mindig világít. Egyszer mentünk egy távoli kis faluba fellépni és eltévedtünk a pusztában. Nos, ott nagyon sötét volt. Olyan, mint amilyenről te beszélsz. De nem jutott eszembe csillagokat nézni… 🙁
Sebaj, most mar ezt is tudod , hogy tok setetben mit lehet latni.
Ezek szerint nincs FONTOS kivansagod, vagy nem hiszel az ilesmiben? A kivansagagod egyebkent ne leirando, kimondado masoknak ,ez maganugy ,csak Rad es azokra a foldon- tuliakra tartozik akikkel megosztod.
Na , nem erolkodom, csak amikor azt a Radnoti verset kozolted , valami “atjott” nekem.
Sok fontos kívánságom van, természetesen ezek között szerepel az anyagi jólét, (szerintem mindenki így van vele) a karrier, az hogy egészséges legyek, rendben legyen a magánéletem, sok olyan ember vegyen körül, akik szeretnek és én is szeretem őket, és még sok minden más… igazából egy szóval jellemezném ezt a dolgot: boldog akarok lenni. Ebben benne van minden eddig felsorolt összetevő szerintem, bár néha sok minden, néha egy valami is elég ahhoz, hogy az ember boldog legyen…
Jó reggelt! Nekem este már kifolyt a szemem, még éjfél előtt ráhagytam! Pontosítok egy infót: A tököt szeretem, én a krumlifőzelékzől írtózom! 🙂
Már látom lelki szemeim előtt, hogy Dóri tököt termeszt “in dö júeszéj”! 🙂 Az aki meg még sosom látott ilyet megkérdi hogy: – Ez meg mi a tököm? – Az! Pont az! 😀
Szép napot:) sajna, én már nem vagyok éjjeli bagoly, így csendben irigykedem itt.(kidőltem) Tök-szertve Cukkini/patiszon-azthiszem még nem ettem tudatosan* Halászlé-nem (pláne ha kipislog belőle a hal) Ufokat nem eszem:) Padlizsán-tudatosan még nem ettem* Pacal/körömpörkölt-hehe, frotírtörülköző- más eheti, csak ne érjen vele a kajámhoz:) Krumpli majdnem minden formában szeretve:) (Főzelékként is:) * A nem ettem tudatosan azt jelenti, hogy mászkáltam erre arra, és ha x** helyen beletették a kajába akkor megettem, de nem tudom mi az:) **Nem is tudom, minek titokzatoskodom= Kina/Tibet
“sok olyan ember vegyen körül, akik szeretnek” Én egy tömeget ismerek, aki nagy valószínűséggel ezen a nézeten van:)(különben mit keresnénk itt?:)
Jóreggelt! fotók az ftp szerveremen videók is…. (háborgás) állítólag a héten lesz idejük kitenni… És már megint a velvet címlapon, rééééééémes fotókkal… Amit belinkeltem, ugyanaz a műsor… csak hát a fény, a fény, az valahogy más fotósnál más… Hát igen, “Machomedia Gergő”-t engedném fotózni minden rendezvényen, a többieket kitiltanám! 🙂
Épp olvasom azt a cikket:)pontosabban mászkálok a linkek között. Az Egyed Péter féle fotók szerintem jók:) idáig jutottam…*
most viszont a család többi tagja felvonulást szervezett az ajtómnál, úgyhogy megyek sütit gyártani:) (majd valami nyilvános* rendezvényen bepróbálkozom:)(ahol nem ütnek agyon a kidobók a fotózásért:)
Ja még ez is:) “Csináljon a magyaroknak erotikus műsort a lógófülű, beteg szamár! Nem érdemlik meg.”:DD
I love pacal! (tegnap ebédre az volt) 🙂 I love halászlé! (és szegedi létemre a bajait kultiválom (mert eredetileg Bács megyei vagyok)) 🙂 Palacsintát bármikor!!! 🙂 Cukkinit vagy patiszont rántva nagyon birom! Még szerencse hogy nem rég ebédeltem külömben már dübörögnének a giliszták a bélésben! 🙂
Eheh, a velvet! Az a fotós be van oltva pillanat elkapás ellen! 🙂 Téged rosszul fotózni, ahhoz már tényleg érteni kell! Viszont az intejús képek aranyosak! Olyan kedves, közvetlen, magyarázós! (szerintem)
csillagjós nincs? 🙂 az se rossz, ha van egy kéznél néha! 🙂 igyekszem fotózni a beszámolóhoz. Lábközpontú szettet fotózunk, meg latexruhásat. A latexesre kíváncsi vagyok, lábasat sokat csináltam már. 🙂
Hát, ha nem is vagyok annyira kiképezve, azért tapad rám egy két dolog. Nagyon érdekes tudomány. Igaz, nem ezt a pályát választottam, de nagyon ‘megszerettem’ a csillagokat. Ezalatt azt értem, hogy érdekel a téma és természetesen a nyári éjszakákon fűben fekvős csillagnézősdit is nagyon szeretem… 🙂
Így van, Dóri, engesztelésül kérjük a fent említetteket! 😀
Mindkettő szett érdekel:) Bár a latexes ofc hogy jobban 😀 Az vezeti amúgy is a slágerlistámat:) Úgy meg pláne hogy valami szimpatikus l(á)é/nyre van ráapplikálva.
80 Comments
🙂
Egész érdekes volt ez a Scorpions így! 🙂
A vége az tuti!
…annyira jót mulattam.. már 3szor megnéztem! 🙂
🙂
Ha egy ilyen rákezdene az ablakom alatt, nálam az acélbetkós repülne! (előkeresném) 🙂
Aranyos:)
no akkor:
http://www.funpic.hu/hu.gallery.php?id=10&s=dd&p=1
(Hisztérikus nevetést sikerült előcsalni belőlem
Ami azért engem ismerve ritka jelenség:)
http://napirajz.hu/
ez utóbbi kissé trágár (én meg ugy vagyok vele hogy azt csak a legvégső esetben használok)
van még a 2 macskás is de azt nem találom.
dehogynem
itt van:
http://feketemacska.freeblog.hu/
Ha egy ilyen nekikezdene az ablak alatt, én a vödör víz híve vagyok:)
Jópár évvel ezelőtt volt,márkásabb gépjármű megállt a ház előtt, hajnali időpont, olyan 2-3 óra felé (nekem az hajnal) és bömböltette a zenét a tulaj.
Bullfrog kómásan kivánszorgott a konyhába, felmarkolt egy lityi zacskóstejet, majd ki az erkélyre. Cél-sutty- csuplatty! Azt az elementáris ordítást, rég halottam olyat:) Remélem nem valami ismerősötök volt, mert akkor jól nézek ki:)
ugyanezt megcsináltam már vizeszacskóval, hógolyóval, vödör vizzel.
és, gyorsan hozzátenném, hogy 3x es mezőben lavírozom:)
Mostanában inkább a sötétbe ordítunk* egy “légyszi halkísd le a rádiódat” ot.
és ha süket – akkor torolok meg bármit is:)
*Édesanyám is kiveszi a részét, mivel tud énekelni- van átütő ereje a hangjának rendesen:)
Hehe! 🙂
Az kell az olyannak! Én sem csipázom a mozgó, guruló diszkókat!
Ha a lépcsőházban valamelyik lakásból jön a hang, akkor lehet energiacsökkentést is csinálni! pl. a biztosíték lekapcsolásával! Bár ez kissé drasztikos, de hatásos!
Akkor én nagyon türelmes ember vagyok. Szegény megboldogult apukám volt ilyen vehemens természetű, amikor a szomszéd a teraszon kaszinózott éjjel a barátaival, ott is játszott a vödör víz. Én meg helyette is szégyeltem magam, mert a szomszéd lánya a legjobb barátnőm volt és utána el lett tiltva tőlem…. “fiúk az apák bűneiért bűnhődnek” vagy valami ilyesmi, ugye…
A feketemacska a legjobb. Van egy ingyenes műsorújság, olyan, mint a pestiest,abba szokott minden számban lenni. 🙂
A feketemacska tényleg jó! Jókat vigyorogtam!
Meg az angolszöveges mókák is jók! 🙂 (kb. 2/3-át értettem is, a fene nagy angoltudásommal!) 🙂
a fekete macska super , hiaba a magyar humornak nincs parja !
A fekete macska irójának van még egy rajzos blogja.
azthiszem ez az:
http://punkzsolti.blogol.hu/
A Garry Larson, ból nem mindegyik jó, meg ismerni is kell az angolt némelyikhez, a szóvicc miatt:)
Bullforg, kerdezted , hogy merre elek L.A.-ben ?
Santa Clarita , eszakra van a varostol , kozel a Magic Mountain-hoz.Nyugis hely.
Igen, köszi:)
Arra nem jártam, MM közelében van egy jó kis vidámpark, az rémlik. (Frászkapós “hullámvasúttal”)
A vége a legállatabb 😀
Rémlik:) amikor az embernek már nincs elég levegő a tüdejében hogy sikítson:)
(meg egyéb baja is van)
A “Blogazdi” szereti vajon az amusement parkokat?:)
Mert a Tömeg bizony szereti!
Én nem sikoltozok! Kapaszkodok ezerrel (még akkor is ha nem kell) és vigyorgok!
na lassan 11óra, Dóri “megijeszti” az öreget és jön! 🙂
itt van a casinózás, vagy a előző postnál? Itt vagyok. Elvertem a bácsit a nadrágszíjával, mert ez volt megrendelők kérése… szegény… jól kinevették… 🙂 🙂
Túlélte… 🙂
Mert elmentek aludni, mielőtt elkészült volna a csirkevacsi… nekem maradt belőle úgylátszik, szóval, ha nem haragszol, megeszem előlük…mmmmmm… 🙂
Na-na , Te verekedos is vagy, vagy csak megrendelesre?
Valjon egesz…… de hagy egy kicsit holnapra.
Megyek el holnap a nagy falubol, az ev elso
“izzadasara”. Na ez egy kicsit komplikalt.
Roviden, egy baratoman keresztul ismerek indianokat ,akiknel egyszer egy honapban reszt veszunk egy igen osi ceremonian.
Neha rafer az ember fiara egy kis lelki es testi tisztulas.
V
főleg csak megrendelésre. 🙂 De ha nagyon megérdemlik, akkor kapnak egy pofont, de nem jellemző… 🙂 Akkor azt hiszem, ami videó lassan felkerül a honlapomra, az fog neked tetszeni. Mindjárt feltöltök neked egy fotót is, ha kivárod… 🙂
Fozesre visszaterve, itt sajnos nincs tok, hogy miert halvany gozom sincs, szoval M.O. -on alltalaban azt kapkodom magamba, meg az igazi halaszlet. Szereted?
foto , nadon jo, ha man tokfozelek nincen !
Kivarom ? nalunk csak delutan 4.43 van.
A fiuk mar nem gyoztek varni Rad, kidoltek vagy ki tudja ?
Jó,akkor kiköltözöm hozzátok tököt fogok termeszteni és nagyon meggazdagszom. Szeretem a tökfőzeléket, meg a töltött tököt is. Ádámmal már megbeszéltük valamelyik éjjel, ő pl. útálja. 🙂 És cukkini meg patiszon van?
Cukkinibol csinaljuk a fozeleket, marmint a tokot , nem igazan nagy a differencia.
Patiszon ? ez nem ugrik be .
http://img178.imageshack.us/my.php?image=img0772copytw0.jpg
Mi a helyzet a halaszlevel Nalad?
Abszolut oda vagyok , tavaly Balatonon mar rohogtek rajtam a haverok, hogy elfelejtettem etlapot olvasni , csak halaszle , na meg Hevizen valami talponalloban pacal ,kenyer, savanyu….folyik anyalam…mindjart atbeamelem magam egy a hatalmas zabalasra. Elkisersz?
csillagtöknek hívják más néven. vagy ufó-nak. Olyan, mint egy csillag, amire rácsaptak egy palacsintasütővel.. csillag alakú és lapos. Kirántva szokták enni legtöbbször. És padlizsán, az van? Tudod, az lila! 🙂
Dori , a kep super , nekem elhiheted , igen igenyes vagyok foto ugyben .
Ezeket mind szeretem… pacalt nagyon rég ettem. Meg körömpörköltet is… pedig nagyon szeretem.
Hogyne mennék! 🙂 bár nekem vigyázni kéne az alakomra… pfffffffffff sajnos…
Van a műsorról videó is , csak még nincs feltöltve… mert lassú a webmasterem…
Aha, csillagtok , megvan .Micsoda talalo a magyar nyelv. Nekem ami csillag ,Ufo az mind haver, neha nem is hiszem ,hogy a foldon jarok. Almomban peldaul allandoan repulok, az Ufok-ban pedig abszolut hiszek.
Na , vissza a foldre es a kajara.
Padlizsan van. Ha kivandorolsz, csak tokot tudsz termelni, de nagy ez az orszag , gyorsan gazdag
leszel.
Vigyazni az alakra, szerencsere en ebben az eletben ferfi vagyok , egy fokkal szebb mint az ordog.
Kover nem vagyok , de igen megnottem , szoval birom pakolni a jo falatokat.
Koromporkolt, kesz vagyok , mar nem is erdekel a csirke por! Korom porkoltet , hat azt igazan nem ettem legalabb 10 eve.
10 perc es ott vagyok ! Van valami ilyenkor nyitva korom pori ugyben ? Vendegem vagy.
Egyebkent valami masrol , milen volt a csillagos eg alatt allni?
Lattad e mar a Tejutat ?
Nem. tejutat, azt nem… De megkeresem, ígérem. Göncölszekeret, azt szoktam látni. De hullócsillagot életemben kb. 2szer, ha láttam… 🙁 pedig akkor kell kívánni és valóra válik, azt rebesgetik….
A csillagos ég egy csillagot jelentett. De jó volt! 🙂 Nyáron rászokok az ácsingózásra. Éjszakai bagoly vagyok, nem lesz nehéz! 🙂
A Tejutat csak tenyleg olyan helyen latod ahol tok sotet van . Hihetetlen erzes alatta allni.
A Goncolszeker persze itt is lat hatato, az angol Big deeper -nek hivja , miutan ugy is felfoghato mont egy merito kanal.
Hullo csillag , azaz ustokos becsapodast mar sokat lattam .
Ha van valami FONTOS kivansagod, na nem penz , az nem mukodik , ugyszinten semmi egyeb anyagi ohaj -sohaj azt azert el lehet am erni!
Kivanci vagy ?
mont= mint
lat hatato= lathato
a gepeles nem igen megy , azaz en mindent gyorsan intezek , miutan Aeris -Kos- alatt szulet draga jo
mamuskam.
Hajnali 2.30 nalatok , nemvagy Te mar almos ?
Itt sosincs teljesen sötét. Valami mindig világít. Egyszer mentünk egy távoli kis faluba fellépni és eltévedtünk a pusztában. Nos, ott nagyon sötét volt. Olyan, mint amilyenről te beszélsz. De nem jutott eszembe csillagokat nézni… 🙁
lassan elmegyek lefeküdni, mert délután jön hozzánk a névrokonod, aki szintén Ferike, windowst installálni a régi gépemre. 🙂
Sebaj, most mar ezt is tudod , hogy tok setetben mit lehet latni.
Ezek szerint nincs FONTOS kivansagod, vagy nem hiszel az ilesmiben?
A kivansagagod egyebkent ne leirando, kimondado masoknak ,ez maganugy ,csak Rad es azokra a foldon-
tuliakra tartozik akikkel megosztod.
Na , nem erolkodom, csak amikor azt a Radnoti verset kozolted , valami “atjott” nekem.
Ez persze a Te dolgod,unnepelyesen beken hagylak.
Szep almokat !
Sok fontos kívánságom van, természetesen ezek között szerepel az anyagi jólét, (szerintem mindenki így van vele) a karrier, az hogy egészséges legyek, rendben legyen a magánéletem, sok olyan ember vegyen körül, akik szeretnek és én is szeretem őket, és még sok minden más… igazából egy szóval jellemezném ezt a dolgot: boldog akarok lenni. Ebben benne van minden eddig felsorolt összetevő szerintem, bár néha sok minden, néha egy valami is elég ahhoz, hogy az ember boldog legyen…
Jó reggelt!
Nekem este már kifolyt a szemem, még éjfél előtt ráhagytam!
Pontosítok egy infót: A tököt szeretem, én a krumlifőzelékzől írtózom! 🙂
Már látom lelki szemeim előtt, hogy Dóri tököt termeszt “in dö júeszéj”! 🙂 Az aki meg még sosom látott ilyet megkérdi hogy:
– Ez meg mi a tököm?
– Az! Pont az!
😀
– Kérek egy tököt!
– Kettő lett! Maradhat???
😀
Szép napot!
Szép napot:)
sajna, én már nem vagyok éjjeli bagoly, így csendben irigykedem itt.(kidőltem)
Tök-szertve
Cukkini/patiszon-azthiszem még nem ettem tudatosan*
Halászlé-nem (pláne ha kipislog belőle a hal)
Ufokat nem eszem:)
Padlizsán-tudatosan még nem ettem*
Pacal/körömpörkölt-hehe, frotírtörülköző- más eheti, csak ne érjen vele a kajámhoz:)
Krumpli majdnem minden formában szeretve:)
(Főzelékként is:)
* A nem ettem tudatosan azt jelenti, hogy mászkáltam erre arra, és ha x** helyen beletették a kajába akkor megettem, de nem tudom mi az:)
**Nem is tudom, minek titokzatoskodom= Kina/Tibet
“sok olyan ember vegyen körül, akik szeretnek”
Én egy tömeget ismerek, aki nagy valószínűséggel ezen a nézeten van:)(különben mit keresnénk itt?:)
Az a műsor érdekes lehetett^^
Fotók?:)
A feltöltött képet láttam – elégedett vagyok:)
A palancsintáról még nem esett szó…^^
Jóreggelt!
fotók az ftp szerveremen videók is…. (háborgás) állítólag a héten lesz idejük kitenni…
És már megint a velvet címlapon, rééééééémes fotókkal… Amit belinkeltem, ugyanaz a műsor… csak hát a fény, a fény, az valahogy más fotósnál más…
Hát igen, “Machomedia Gergő”-t engedném fotózni minden rendezvényen, a többieket kitiltanám! 🙂
Épp olvasom azt a cikket:)pontosabban mászkálok a linkek között.
Az Egyed Péter féle fotók szerintem jók:) idáig jutottam…*
most viszont a család többi tagja felvonulást szervezett az ajtómnál, úgyhogy megyek sütit gyártani:)
(majd valami nyilvános* rendezvényen bepróbálkozom:)(ahol nem ütnek agyon a kidobók a fotózásért:)
Ja még ez is:)
“Csináljon a magyaroknak erotikus műsort a lógófülű, beteg szamár! Nem érdemlik meg.”:DD
Hány macskád is van?
Név szerint 🙂
I love pacal! (tegnap ebédre az volt) 🙂
I love halászlé! (és szegedi létemre a bajait kultiválom (mert eredetileg Bács megyei vagyok))
🙂
Palacsintát bármikor!!! 🙂
Cukkinit vagy patiszont rántva nagyon birom!
Még szerencse hogy nem rég ebédeltem külömben már dübörögnének a giliszták a bélésben! 🙂
Eheh, a velvet! Az a fotós be van oltva pillanat elkapás ellen! 🙂 Téged rosszul fotózni, ahhoz már tényleg érteni kell!
Viszont az intejús képek aranyosak! Olyan kedves, közvetlen, magyarázós! (szerintem)
Jah, tudom a kajkérdés nem nekem lett címezve 🙂 de azért elárultam! Na! 🙂
No, ugy vagyok vele, hogy a tömeg összes többi tagja is rokonszenves, nemcsak a bloggazdi.
Hmm, ezzel én is így vagyok! Egy egész kellemes társaság gyült itt össze! 🙂
A tömeg fele egyetért:)
Most jöhet a másik 50%:)
Meg a bloggazdi is! 🙂
Hát, ja, az is fontos:)
Windowst installálunk, majd jövök este még… kitartás… most magamnak is ezt mondogatom….
🙂
XP idomítás! Jó móka! 🙂
Ma éjjel lehet majd csillagokat nézegetni! Én is csatlakozom, mivel dolgozom! Tiszta az ég, minden adott! 🙂
Addig is várunk! (”jöjj el hozzánk, várunk ráád…”) 😀
alapítsuk meg a Csillagok Alatt Állók Társaságát. Ki akar elnök, pénztáros, szakszervezetis lenni? 🙂
Ez jó ötlet… Én ma este megnéztem, ahogy a Hold lenyugszik a szemközti hegy mögé…azt hiszem, ezek a természet igazi csodái…nagyon szép volt…
Én vállalom az éjszakás műszakot! hehe 😀
Meg lehetnék a szakszervezeti bizalmi! 🙂
ünnepélyesen előre közlöm az itt egybegyűltekkel, hogy holnap csak este vagyok, 7 után kb, mert dolgozóba kell mennem. 🙁
Az elnökséget szívesen elvállalom…van csillagász a Családban… 🙂
Szomorúan vesszük tudomásul!
Engesztelésül fotókat és beszámolót kérünk! 😀
Mármint Dóri távollétét! 🙂
(az jó ha van csillagász a családban, ki lehetsz képezve ebben a témában)
csillagjós nincs? 🙂 az se rossz, ha van egy kéznél néha! 🙂
igyekszem fotózni a beszámolóhoz. Lábközpontú szettet fotózunk, meg latexruhásat. A latexesre kíváncsi vagyok, lábasat sokat csináltam már. 🙂
Hát, ha nem is vagyok annyira kiképezve, azért tapad rám egy két dolog. Nagyon érdekes tudomány. Igaz, nem ezt a pályát választottam, de nagyon ‘megszerettem’ a csillagokat. Ezalatt azt értem, hogy érdekel a téma és természetesen a nyári éjszakákon fűben fekvős csillagnézősdit is nagyon szeretem… 🙂
Így van, Dóri, engesztelésül kérjük a fent említetteket! 😀
Hmm, latexes szett! Határozottan volna igény a vizuális input-ra! 🙂
Bár most csak a téli éjszakákon, hidegben álldogálós, megfázósat lehet gyakorolni, de tényleg jó felfelé merengeni!
Mindkettő szett érdekel:)
Bár a latexes ofc hogy jobban 😀
Az vezeti amúgy is a slágerlistámat:)
Úgy meg pláne hogy valami szimpatikus l(á)é/nyre van ráapplikálva.
Szép napot!
Csatlakozom az előttem szólóhoz! 🙂
Addig is várjuk a képregényszerű beszámolót! 🙂
Hmm! Lassan Dóri is hazaér!
Várjuk a poszt-ot! 🙂
http://uk.youtube.com/watch?v=Wp764ZMon1c
még macska:)